Sára "vicces"-hite

Kevés dolog van rám olyan nagy hatással, mint egy-egy beszélgetés... 

*** Apropó: azt hiszem, ha az imádságot párbeszédként élném meg, nagyobb (vissza)hatással lenne az életemre!

Beszélgettem valakivel. Megjegyeztük: Sára az "én ismerem a dörgést, tudom, mit jelent az, hogy hívő, hisz már régóta az vagyok, s az is maradok..." típusú keresztyén megtestesítője. Nem lázad, itt-ott alternatív megoldásokkal próbálkozik besegíteni a Nagy Terv megvalósulásába, de alapjában véve semmi baja az Úrral. Sosem mondja férjének, hogy hiába áldozik s ne pazarolja az állat-állományt... Nem! Sára nem tartja vissza Ábrámot. Sőt, valahol örül is, hogy  ilyen "vallásos". Mert hát szó mi szó: áldott egy ember az övé! Messze földön hírük van, királyok kötnek szövetséget vele. S azt valószínűleg ő is tudja: mindezt az Úrnak köszönhetik.

Tehát jól elvan Vele! Nem lázad, nem lesz belöle „ateista”, épp csak már nem tud hinni az igéretben. De sebaj! Egy darabig ez nem is vevődik észre. Meg egyébként is: ki kérné számon egy ilyen tisztességes, idős „úrnőtől”, hogy hisz-e, és ha igen, akkor mit? És az sem mondható, hogy nem hűséges, vagy nem engedelmes feleség: ha Ábrám arra kéri, még azt is bevállalja, hogy ők „csak tesvérek”… Szóval: mintafeleség.  

És mondom: nem is lenne itt semmi probléma, ha az Úr nem gondolná komolyan a saját igéretét. Nem derülne ki semmi! Nem vennénk észre, hogy Sára valójában nem az években, hanem a hitében lett „öreg”!

De a kacagás mindent elárul. A sátorlap túloldaláról felhangzó kuncogás… ”Méghogy én fiút szülök? Egy év múlva? Nah de kérem! Ezeknek a kedves idegeneknek megártott a napsütés. Bár azért kicsit rosszul is esik, hogy ilyesmivel tréfálkoznak. Hisz mégiscsak egy tisztességes asszonyról beszélnek…”

És nevet.

Persze ez egy cseppet sem vicces! A vicc édes. De Sára: keserű.

 Ő a megkeseredett hívő megtestesítője…

Nincs jogomban megítélni őt. Valójában nem is felette török pálcát, hanem önnön „öreg” hitem felett. Elvagyok Istennel, tudok imádkozni, legalábbis hangosan. De csendben már nehezebb, mert azt csak Isten hallja, Ő meg aztán nagyon komolyan veszi amit mondanak Neki …

Veszélyes műfaj az ima!

Azt gondolom, nem az mutatja meg a hitemet, hogy mire bólintok rá. Hanem az: mi felett kacagok? Istennek mely igéreteire mondom azt: „Ha ezt a témát kikerüljük, kapcsolatom, Beléd vetett hitem továbbra is zavaratalan lesz. Minek kell most midnent felkavarni az IGÉRETEK MEGISMÉTLÉSÉVEL?”

Isten azonban komolyan veszi amit mondott. Addig ismétel, amíg meg nem cselekszi…

Ezért az egyért született meg Izsák, a nevetés fia, ezért volt a Páska vacsora, ezért halt meg az Egyszülött, ezért volt Húsvét, ezért van minden... 

Ezért.

Különben mi még az üdvösségünket is "elkacagnánk"...