Altató

Nagy terv volt ez. 

A legnagyobb. 

Az ember teremtéséről volt szó. 

Lassan már minden elkészült. Még csak egy valaki hiányzott: 

az, aki miatt a Teremtő így szólt 

"Nem jó az embernek... egyedül". 

Dehát honnan tudta Isten hogy nem jó? 

A Tökéletes honnan ismeri a "tökéletlen", a "hiányos" állapotot?

Táncsak nem "személyes tapasztalatból"???

Nem jó az Istennek sem egyedül...

"Alkossunk... " - mondta.

És megformálta.

Aztán belehelyezte az embert az Édenbe.

Káprázatos lakberendézés. Minden a helyén. precízen, ízlésesen. 

Tehát:

tökéletes - hibátlan - hiánytalan...

"Nem jó az embernek..."

Nem értem. Mi a baja? Mi nem tetszik? A színek? A fények?

 De hát minden tökéletesen optimális. 

Mégis: "Nem jó az embernek... egyedül"

"Alkotok..."

És alkot.

"...neki... hozzáillő"

Személyreszabott - egyedi - egyetlen - megismételhetetlen - neki való.

"segítőtársat"

Erős. Mégis szüksége lesz valakire: 

az ereje épp ebben a gyengeségében lesz...

erőtlenség által elvégzett erő.

Majd jönnek sorra az állatok. 

Névadás? Igen!

Hozzá illenek? Nem!

Ne is!

Az ember nem találhat az állatvilágban "hozzáillőt". Ne is keressen.

Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt.

Az ember alszik.

A Teremtő alkot: megalkotja a "Hiányzót".

Mindehhez elég egy kivett oldalborda.

Végülis készíthette volna ugyancsak földből, vagy valami más anyagból. 
De nem.

A hozzáillő - belőle levő is egyben.

*** 

Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget..

mese nektek, ... ui. Egek, HOVA LEGYEK :))

AZ ÖNTUDATOS LÉGY, 

AKI NEM ERESZTI EL A PLAFONT....

a LÉGY szerette az őt befogadó családot. 

mindig ott repkedett körülöttük, amikor együtt voltak.

különösen, ha családi ebéd volt. 

ilyenkor kifejezetten is érezte iránta táplált szeretetüket, mert hevesen integettek... 

egy furcs pálcával a kezükben...

"jópofa egy játék" - mondogatta 

:o)

egy nap rászállt a plafonra. 

kisvártatva valami zümmögésre lett figyelmes.

"jé, ez itt egy tesó..." - kiáltott.

"hahó, halihó... én a KEDVES LÉGY vagyok. és te ki vagy?" - kérdezett azonnal.

"én az ÖNTUDATOS LÉGY vagyok" - jött a marcona válasz.

"és mit csinálsz itt?" - folytatta KEDVES LÉGY a beszélgetést.

"hát nem látod, te IDÉTLEN LÉGY? tartom a plafont..."

"nem, nem... nem IDÉTLEN, hanem KEDVES...és persze hogy tartod a plafont." - kuncogott. 

"méghogy KEDVES..., ilyen hülye kérdésekkel piszkálsz és még kedvesnek is tartod magad...?"

a nagy zümmögésben szerencsére, nem hallatszott minden sértés, így KEDVES LÉGY folytatta:

"gyere játszani! nagyon szép kinn az idő"

"sajnálom, de nem tehetem, nem érek rá... mondtam már, hogy a palfont kell tartsam"

"és miért kell azt tartani?"

"hogy ne zuhanjon le... a nagybátyám, akit LAZA LÉGY-nek hívtak,

 nem figyelt oda, s mikor abbahagyta a plafontartást,

 összeomlott a ház... 

nekünk LEGYEKnek vigyázni kell az emberekre.

 különösen a házaikra"

KEDVES LÉGY nem igazán értette...

"de ki tanította ezt neked? én ezt még soha nem hallottam"

"az őseim, a nagy mesterek, a DOKTOR LÉGY, a POLITIKUS LÉGY, a GAZDAG LÉGY és a HÍRES LÉGY, a BÜSZKE LÉGY..." s egy egész dinasztiát felsorolt. 

"szegény tesó" - gondolta a KEDVES LÉGY, - "milyen nehéz lehet ilyen ősök utódjának lenni..."

majd eszébe jutott a nagytatája, akit SZERÉNY LÉGY-nek hívtak,

 a nagymamája, akit CSINOS LÉGY-nek, 

a szülei: HÍVŐ LÉGY  és SZERETŐ LÉGY,

majd sorra a testvérei:

HŰSÉGES LÉGY,

LELKES LÉGY,

TRENDI LÉGY

és

legvégül a kisöccse, 

KREATÍV LÉGY...

"hát, sok erőt és KITARTÁST" - köszönt el illedelmesen KEDVES LÉGY.

de szívében, 

ott legbelül, nagyon sajnálta új barátját.

arra gondolt: 

milyen kár, hogy amikor ÖNTUDATOS LÉGY megszületett,

 a család örömében nem azt mondta, hogy 

VIDÁM LÉGY!, 

de még azt sem, hogy BÁTOR LÉGY! 

vagy MEGÉRTŐ LÉGY!, 

hanem ezt: ÖNTUDATOS LÉGY!!! 

meglehet ez az oka, 

amiért nem játszik vele... 

;)

"Belőlem + enyém"

Ne haragudj magadra... 

Ne pocskondiázd magad... 

Ne bántsd magad! 

Kérlek.

Mert ilyenkor engem értékelsz le. 

Mert "te" is "én" vagyok, 

mint ahogy "én" is "te"...

Sára "vicces"-hite

Kevés dolog van rám olyan nagy hatással, mint egy-egy beszélgetés... 

*** Apropó: azt hiszem, ha az imádságot párbeszédként élném meg, nagyobb (vissza)hatással lenne az életemre!

Beszélgettem valakivel. Megjegyeztük: Sára az "én ismerem a dörgést, tudom, mit jelent az, hogy hívő, hisz már régóta az vagyok, s az is maradok..." típusú keresztyén megtestesítője. Nem lázad, itt-ott alternatív megoldásokkal próbálkozik besegíteni a Nagy Terv megvalósulásába, de alapjában véve semmi baja az Úrral. Sosem mondja férjének, hogy hiába áldozik s ne pazarolja az állat-állományt... Nem! Sára nem tartja vissza Ábrámot. Sőt, valahol örül is, hogy  ilyen "vallásos". Mert hát szó mi szó: áldott egy ember az övé! Messze földön hírük van, királyok kötnek szövetséget vele. S azt valószínűleg ő is tudja: mindezt az Úrnak köszönhetik.

Tehát jól elvan Vele! Nem lázad, nem lesz belöle „ateista”, épp csak már nem tud hinni az igéretben. De sebaj! Egy darabig ez nem is vevődik észre. Meg egyébként is: ki kérné számon egy ilyen tisztességes, idős „úrnőtől”, hogy hisz-e, és ha igen, akkor mit? És az sem mondható, hogy nem hűséges, vagy nem engedelmes feleség: ha Ábrám arra kéri, még azt is bevállalja, hogy ők „csak tesvérek”… Szóval: mintafeleség.  

És mondom: nem is lenne itt semmi probléma, ha az Úr nem gondolná komolyan a saját igéretét. Nem derülne ki semmi! Nem vennénk észre, hogy Sára valójában nem az években, hanem a hitében lett „öreg”!

De a kacagás mindent elárul. A sátorlap túloldaláról felhangzó kuncogás… ”Méghogy én fiút szülök? Egy év múlva? Nah de kérem! Ezeknek a kedves idegeneknek megártott a napsütés. Bár azért kicsit rosszul is esik, hogy ilyesmivel tréfálkoznak. Hisz mégiscsak egy tisztességes asszonyról beszélnek…”

És nevet.

Persze ez egy cseppet sem vicces! A vicc édes. De Sára: keserű.

 Ő a megkeseredett hívő megtestesítője…

Nincs jogomban megítélni őt. Valójában nem is felette török pálcát, hanem önnön „öreg” hitem felett. Elvagyok Istennel, tudok imádkozni, legalábbis hangosan. De csendben már nehezebb, mert azt csak Isten hallja, Ő meg aztán nagyon komolyan veszi amit mondanak Neki …

Veszélyes műfaj az ima!

Azt gondolom, nem az mutatja meg a hitemet, hogy mire bólintok rá. Hanem az: mi felett kacagok? Istennek mely igéreteire mondom azt: „Ha ezt a témát kikerüljük, kapcsolatom, Beléd vetett hitem továbbra is zavaratalan lesz. Minek kell most midnent felkavarni az IGÉRETEK MEGISMÉTLÉSÉVEL?”

Isten azonban komolyan veszi amit mondott. Addig ismétel, amíg meg nem cselekszi…

Ezért az egyért született meg Izsák, a nevetés fia, ezért volt a Páska vacsora, ezért halt meg az Egyszülött, ezért volt Húsvét, ezért van minden... 

Ezért.

Különben mi még az üdvösségünket is "elkacagnánk"...

Exodus 12,42

http://www.youtube.com/watch?v=aL3Sd1xAWCc

Ki (?) és Be-vonulás  ;) 

Vannak dolgok, amiket nehezen értek meg...
Sőt. Igazán sosem értem meg. Később sem. Legfeljebb lassan elfogadom. Majd megszokom. Aztán természetesnek tartom. S utólag, már meg sem kérdem: miért?


Nem rég a Páska vacsoráról gondolkodtam: igazán furcsa egy történet. 


Hogy is van? Mivel kezdődik?

430 év 

Ennyi időt töltenek Izrael fiai Egyiptomban. Még kimondani is sok!
Úgy néz ki: a Mindenható elfelejtkezett népéről. Mint az az egyetemi professzor, aki iskolába vitte csemetéjét, s mikor odaért, látja: nincs vele. Útközben "ottmaradt" valahol egy üzletben, ahova benéztek...


Isten feledékeny volt. Diagnózis: "430 fokos amnézia".


Aztán valami "tüzet fog". Egy semmire kellő, száraz pusztai bokor, amit történetesen egy birka pásztor vesz észre. Jobb dolog híján, kíváncsiságtól hajtva, odamegy, hogy megnézze: 

"hogy lehet, hogy valami ég, de nem ég el?"

Valami szerelem van a dologban... Tűz ez a javából!

A Hang, miután tisztázza: a pásztor "csupán vendég és szolga, / saruit tehát le kell, oldja!", rátér a lényegre (most csak az igéket írom ki): 

MEGLÁTTAM

MEGHALLOTTAM

ISMEREM

LESZÁLLOK

KIMENTSEM

ELVIGYEM

...

MOST AZÉRT MENJ!

És a pásztor megy. Igaz, előbb vonakodik, de az eredmény ugyanaz.

Az, aki látszólag elfelejtkezett róluk, most megjelenik, s azt mondja: indulj!

Hát, ha őszinte vagyok: ezt az ember még a legjobb barátjának sem engedi meg! Mi az, hogy évekig hallgat, aztán meg úgy tesz, mintha minden rendben lenne? 

Sőt, még ő kezd siettetni.

Emlékszem, mikor a bátyámmal egyazon gimibe jártunk. Az ő reggeli "rituális + hosszú zuhanyzásai" elmaradhatatlanok voltak. Nem egyszer negyedórát is vártam rá. De amikor elindult, olyan iramban ment, hogy lehagyott. Végül megegyeztünk: én előre mentem, s a villamosnál bevártam. Sokszor ha távolról észrevette a villamost, egy jó kis sprint, s mire bezárult az ajtó, épp felugrott. (Ennyit tartott a zuhanyzás-adta frissesség :) ) 

De neki könnyű volt "behozni a lemaradást". 

Hisz ő volt a nagyobb és a gyorsabb...

Mózes, az (elég) jó pásztor elmegy a fáraóhoz. Huzavona, kígyós-csoda, tízcsapás & siránkozás.

Majd Isten elrendeli a Páskát.

Innen kezd érdekes lenni a dolog. 

Az akinek 430 évig volt ideje, most azt mondja: PÁSLI, PÁSLI! ( = gyorsan, gyorsan *idézet M.-tól). 

Döbbenetes: a Páska vacsorán minden arról szól, hogy sietni kell! 

A hús félig sült, a kenyérnek nincs ideje megkelni (ezért "kovásztalan"), az emberek felövezett derékkal, lábukon sarukkal, kezükben a botokkal, sietve, útra készen kellett elfogyasszák azt! Egy kis cinizmussal azt mondhatnánk: mi ez a nagy felhajtás??? Hova  a nagy sietség? Eddig volt ideje, ránk se' bagózott.. mi most miért sietnénk... Hát miről késhetünk le???

Emberileg igaz. Tényleg. Miért sietnénk? És ha ez is csak egy trükk? Ki ez a Mózes? Szórakozik velünk? Fáradtak vagyunk. Ne járassa velünk a bolondját. Még hogy sietni... Egy csodát!

És aki nem vette fel a "páska ritmusát", nem csupán lemaradt, de ottmaradt. Egyiptomban.

Isten egyéni ritmussal dolgozik. 

Van amikor hosszasan hallgat. Ilyenkor ostromlod az eget, de semmi válasz. 

De ha egyszer elindul, akkor cselekszik. Akkor minden mozgásba kezd...

430. év *

Izrael fiai négyszázharminc esztendeig laktak Egyiptomban.

A négyszázharmincadik esztendő végén,

 éppen ezen a napon vonult ki az Úr egész serege Egyiptomból.

Virrasztott az ÚR azon az éjszakán, amikor kihozta éket Egyiptomból.

Ez az éjszaka az ÚRé volt.

Virrasszon ezen Izrael minden fia nemzedékről nemzedékre

(Exodus 12,40-42)

*(a különbség csak egy kicsi pont - de ez minden megváltoztat... 

nem mindegy hogy 430 avagy a 430. )

Az, aki sosem szunnyad, most virrasztott. 

De mitől volt az Övé ez az éjszaka? 

Miért: az eddigi éjszakák kiéi voltak? 

Ez most mitől más?

Ez az éjszaka az Övé volt. 

Mert a szabadulás egyedüli szerzője: 

Ő!

Tudod, mit jelent ez?

Ez visszamutat Ádámra, az első (férfi)emberre, aki azáltal lett (ember)párrá, hogy álmában  Alkotója kivett az oldalbordájából, s asszonyt formált belőle neki. Tudod, mitől szabadult itt meg az ember? Attól, ami nem jó. A magánytól. Egyiptom lehet vagány. De a magány hamar "Egyiptom"-má, sötétség házává válik...

Ez az éjszaka talál a zsoltáros szavaival is: 

Szerelmesének álmában ad eleget. (Zsolt 127,2b)

Amikor az ember tehetetlen, kimerült, leül, vagy épp elalszik: Isten cselekszik! 

Végül előremutat a Gecsemánéra. Jézus virrasztott akkor. Az az éjszaka az ÚR(Jézus)é volt. Azon az éjszakán, melyen elárultatott vette a kenyeret... Ebből lett az úrvacsora. Kiment az Olajfák hegyére. Itt tanít meg az Atya előtti őszinte tusakodásra, ima-harcra. Itt megy végbe leg megrázóbban a "legyen meg a te akaratod"... Itt fogadja az áruló(k) csókját.   Mert nem csak egy volt... Az árulók sokszor ma is "csókolgatják a Fiút" (Zsolt 2,12). Épp csak vesztükre. 

Ezen az éjszakán hozott ki bennünket is

a mi "saját, jól bejáratott, sőt: testre szabott Egyiptomunkból".

De ez az éjszaka nem csupán az ÚRé. Ami az Övé volt, az Izrael tulajdonává, örökségévé  kellett váljon: Virrasszon ezen Izrael minden fia nemzedékről nemzedékre.

***

Látszólag 430 év volt Izraelé és csak egy éjszaka az Úré. 

De a Páska azt bizonyítja: csere történt!!!

Az, ami az Övé volt, az övéié lett (szabadítás).

Az ami az övéié volt (több mint 430 év nyomorúsága), 

az Övé lett!!! 

Mit mondhatok még?

Jó éjt! Jó alvást! 

;)

Furcsa játék

Van egy játék, amit mindenki megtanul gyerekként, s anélkül, hogy tudná: egy életen keresztül játssza. 

A neve: ÜRÜGYEK

Egyszerű a játékszabály:
KÉRJ MÁST, MINT AMIRE SZÜKSÉGED VAN...

***

A napokban egy koldusasszony mellett mentem el. Szokásomhoz híven, semmit sem adtam neki... 

- Rossz szokás! - mondod.

- Tudom. - válaszolom.

Majd azon gondolkodtam: ha pénzt nem is, de valami mást mindenképp adhattam volna... Például egy ölelést. Tényleg, vajon mi lett volna, ha megölelem azt az öregasszonyt...? Vagy ha egyenesen megpuszilom az arcát? Hisz ez nekem egyébként sem esik nehezemre.

 Lehet, megijjedt volna. De az is lehet, hogy elsírta volna magát.

 Nem tudom... de attól tartok, soha nem is fogom megtudni. 

És itt jön be a játék. Kérj mást, mint amire szükséged van!

Mert amire valóban szükséged lenne - egy ölelés, egy kézfogás, egy mosoly, egy puszi, vagy épp egy csók - azt nem szabad kérni.
Azt egyenesen:  TILOS!!!

A koldusok általában pénzt kérnek. Mert éhesek. 

De ki mondta, hogy kenyérre éhesek? 

És ki mondta, hogy pénzre van szükségük? 

Vajon, ha egy ölelés kellene nekik, bevallhatnák?

Sajnálom, hogy nem öleltem meg. Mint ahogy azt is, hogy ma nem volt elég bátroságom meghívni egy teára azt az  embert, aki bejött a hivatalba egy már régebben igényelt igazolásért. Pedig elterveztem, hogy megteszem. Sőt, azt is hogy elviszem egy borbélyhoz. Egyedülálló. Negyvenes éveiben jár. Vagy még idősebb. Készül kimenni külföldre a testvéréhez. Soha nem nősült meg, mert a szüleit gondozta. De rá senki sem figyelt, őt senki sem gondozta... Ezért csapzott, kócós, zsíros a haja, s talán még azt sem tudja, milyen értékes.
Honnan is tudná? Hisz senki sem mondta neki...

Ürügyek, melyek-"ben" olvasnunk kellene... s mi megmaradunk a pénz, az igazolás, a "Békesség Istentől!" szinten...Ahelyett, hogy megölelnénk, teára hívnánk s befogadást gyakorlonánk valakivel szemben.

Nem tudom, ha valamikor is bátorságom lesz nem csupán olvasni (a sorok mögött), de aszerint is cselekedni.

***

Uram, köszönöm, hogy Te nem azt adod, amit kérek, 

hisz arra nincs is szükségem - hanem, amit meg sem merek fogalmazni... 

Mert te ismered az "ürügyek" nevű játékunkat.

Ha tudta, miért nem szólt???

... avagy gondolatok "a" mese margójára.


Legutóbb azt mondtam, olvassátok el A nagyravágyó feketerigó c.mesét.
Megtettétek? Elolvastátok? Különben nem értitek, mit akarok mondani...

Szóval ott a kisfiú. Barátot keres - ezzel vagyunk még így néhányan... Csak azt nem értem, miért nem mondja ki, amit szeretne. A legelső alkalommal... Miért vár vele annyit...?

Haragudtam a kisfiúra. Nem fair! Mindig azt hisszük, a kis feketerigó a ludas: miért pingálta ki magát? Miért nem várta meg, hogy a kisfiú odamenjen hozzá s azt kérdezze: Nem leszel a barátom?

Akárhogy is nézem: ez a barátság nem a rigó miatt kezdődött félévvel később... Pontosabban: nem csak! A kisfiú ugyanúgy nem volt kész a barátságra. Először azt kellett megtudnia - önmagával kapcsolatosan is - hogy MIT/MILYET NEM AKAR... 


Egyszer egy barátom azt mondta: Ha kimondtad az IGEN-t, tartsd magad ahhoz. Ha kimondtad a NEM-et, ahhoz tartsd magad. Csakhogy azt gondolom: ahhoz, hogy tudjuk, mi IGEN, ahhoz ki kell mondanunk párszor előtte azt is: mi NEM...

Miért?

Mert különben utána folyton hátratekintgetnénk...
Meggyőződésem, hogy a "hufnágelpistik"-nek, az ál-zöldköllőknek, az ál-gólyáknak, az ál-sárgarigóknak (amik viszont veszélyesen hasonlítanak az igazi feketerigókra, de mégsem ugyanazok!) meg kell tanulnunk NEM-et mondani! A barátság védelme érdekében mindenképp.

A kisfiú barátot akart. De még ő sem állt készen "barátilag" - vagyis: a barátság nevű tantárgyból még ő sem vizsgázott... Egy dolog vágyni valami után, s egészen más dolog készen lenni rá.

Egyet irígylek mégis a kisfiútól - ő ezt a tantárgyat egyetlen félév alatt letudta. Mármint az elméletet... A gyakorlat persze csak ezután következett.

Nekem több szemeszter sem volt elég ...
No, de ameddig nem csapnak ki az iskolából, addig újból és újból felveszem ezt a tantárgyat. :)

Ha valaki megtudná, mi a "tételsor", szóljon - hátha egyszer nekem is sikerül a "vizsga"...

Felkészülni, vigyázz, rajt!

Nos, azt hiszem, indulhatunk...

Egy blog. Uh, mit is jelent?
Először is elhatározzuk, hogy írni fogunk...
Másodszor, hogy rendszeresek leszünk...
Harmadszor, hogy nem keresünk feltétlenül olvasókat, de ha akadnak, az jó... :)

A számokat ismerem, folytathatnám is, de jobb, ha mégsem. Mert az eddig leírtakkal már alapból baj van.

Azt hiszem, el kellene mondjam, miért is kezdtem bele...

Hm... Hát, az a helyzet, hogy elhatároztam: kiírom valahova: 

ingyen és bérmentve meghallgatok sztorikat.

 Aki akar mesélni a szomorúságairól, a kapcsolatiban megtörtént "karambolokról", azokat meghallgatom. Pontosabban elolvasom...

De nem kürtölöm ki. HA VALAKI VÉLETLENÜL RÁAKAD, IRJON...

OK, OK, tudom, ez még nem elég meggyőző egy érv. De aki szomorú, és senkije sincs, aki meghallgathatná, azt nem kell nagyon győzködni. Az úgyis mesélni fog.

Nos, egyelőre ennyi...

ui. a legközelebbi alkalomig olvasd el Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó c mesét.
Arról fogunk majd beszélgetni. Jó?